Füstbe ment terv
Reggel,
a titkos bunkiban találkoztunk, és megbeszéltük az előző nap
eseményeit.
– Úgy gondolom, hogy mivel egy egész szervezetet
működtetünk, ezért megtámadhatnánk a főhadiszállásukat –
mondtam Abbynek.
- végül is mért ne. De akkor hívjunk össze
szervezeti megbeszélést – mondta Abby és már intézkedett is.
A
közösségi bunkiba mentünk. A közösségi bunki egy elhagyatott
falu alatt van, épp azért hogy senki ne találjon rá. A kinézete
nem nagyon különbözik a mi saját bunkinktól, inkább csak a
méreteiben. 300 embernek kell ott elférnie, plusz 300 ló van ott
elszállásolva, a felszerelésekről nem is beszélve. A lényeg,
hogy itt tartottuk a szervezeti megbeszélést.
Amikor
mindenki megérkezett, felálltam az emelvényre és elkezdtem
beszélni.
– Köszönöm, hogy eljöttetek – kezdtem bele és
közben mindenki elhalkult. – A következő miatt hívtunk ide
titeket. Mint tudjátok van egy ősellenségünk, aki tegnap meg
akart engem ölni. Úgy kezdődött, hogy a két legnyápicabb
szolgáját ideküldte, hogy lopják el a lovaimat. Észrevettem,
amire valószínűleg számított, és elzavartam a pasasokat. De
nyomban utánuk is eredtünk Abbyvel, hogy megtaláljuk a
főhadiszállásukat. Felugrottunk Fred mellé a furgonba, mert így
hívták a kevésbé gyávát, és megpróbáltuk elkábítani, ám
ekkor ő leütött engem. Nem tudom, hogy miért, de a
főhadiszálláson már egyedül ébredtem, szóval vagy Szellő
bokrosodott meg, vagy Abby ugrott le vele a furgonról, de ők
megúszták szóval meg tudtak menteni. Röviden ennyi, de valamit
tenni kell.
Azt
szeretném ha megtámadnánk a főhadiszállásukat, a
következőképpen… – ekkor egy igen bonyolult tervet vázoltam
fel, miszerint az egész csapat 2-3-as csapatokban közelíti meg az
erődöt, és körbevesszük, majd lesből támadunk. – …nagyjából
ennyi lenne. Mi a véleményetek? –
A
tömeg hangosan felmorajlott. Egy egy „Mit
képzel ez…”
és „Ez
öngyilkosság…”
felkiáltás hallatszott a tömegből.
– CSENDEEEEET!!! –
kiáltottam, hogy végre felhívhassak embereket a színpadra. –
Steve kérlek gyere és mondd el a véleményedet.
– Az én
véleményem az hogy ez egy jó ötlet szóval csináljuk. – mondta
majd visszaült a helyére.
– Akkor Amália kérlek te is –
mondtam majd átadtam a szót amáliának.
– Véleményem
szerint ez kész öngyilkosság lenne. – mondta majd ő is leült.
– Rendben
akkor szavazunk – mondtam majd hirtelen mindenki elkezdett írni. –
Mellette… ellene… mellette… mellette… mellette… ellene…
149 szavazat érkezett ellene és 151 mellette. Ezek szerint
támadunk. Lehet készülődni.
A
készülődés nagyjából egy órán keresztül tartott. Mindenki
eltette a saját speciális fegyverét, volt aki mérgezett nyilakat,
volt aki robbanónyilakat, volt aki mindkettőt. Aztán
felszerszámozta a lovát és kiment az erődből. Én Sadowfax nevű
vezérlovamat lovagoltam (Igen
a gyűrűk-urából),
aki most is nagy szeretettel fogadott.
– Az úton nem mehetünk
mert kifigyelnek. Álljatok össze a csoportotokkal és a hegyek felé
indulunk. – mondtam majd indulásjelzést adtam
Elindultunk
a hegyek felé, ami csak a hegyek miatt nem volt rövidebb, de
légvonalban az volt. 3 órán keresztül csak vágtattunk és
ügettünk felváltva, amikor végre megérkeztünk az erődhöz.
– George Hofferson gyereelő és állj ki velem – mondtam majd
mikor nem jött válasz, a csapatomból beküldtem két embert, hogy
nézzék meg mi a helyzet odabent.
Sokáig
kellett várni, mire végre visszajöttek és nemet intettek a
fejükkel. Ekkor megfújtam a kürtömet és a csapat szép lassan
körém gyűlt.
– Elmentek! - kiáltottam mire a csapat fele
mérgelődni kezdett, a másik fele pedig fellélegzett. Ekkor a két
lány akiket beküldtem kémkedni, odajött és átadott egy zászlót.
A zászlón ez állt: FEKETEPÁRDUCOK
felolvastam hangosan mire általános megbotránkozás tört ki. „Mit
képzelnek ezek…”
hallatszott innen-onnan a tömegből.
– Még mindig csak engem
tud majmolni… – mondtam halkan, amire Abby is felfigyelt.
–
Mit mondtál? – kérdezte.
– Semmit lényegtelem – feleltem
majd hazaindultunk ezúttal azonban mindenki az úton ment.
Hazafelé
megbeszéltük Abbyvel a mai nap tanulságát, ha az ellenséged
ismer, ne akard megtámadni, miután ő megtámadott.
Ezzel véget is ért a napunk, de biztosak voltunk benne, hogy holnap
is lesz mit tenni.
Reggel,
a titkos bunkiban találkoztunk, és megbeszéltük az előző nap
eseményeit.
– Úgy gondolom, hogy mivel egy egész szervezetet
működtetünk, ezért megtámadhatnánk a főhadiszállásukat –
mondtam Abbynek.
- végül is mért ne. De akkor hívjunk össze
szervezeti megbeszélést – mondta Abby és már intézkedett is.
A
közösségi bunkiba mentünk. A közösségi bunki egy elhagyatott
falu alatt van, épp azért hogy senki ne találjon rá. A kinézete
nem nagyon különbözik a mi saját bunkinktól, inkább csak a
méreteiben. 300 embernek kell ott elférnie, plusz 300 ló van ott
elszállásolva, a felszerelésekről nem is beszélve. A lényeg,
hogy itt tartottuk a szervezeti megbeszélést.
Amikor
mindenki megérkezett, felálltam az emelvényre és elkezdtem
beszélni.
– Köszönöm, hogy eljöttetek – kezdtem bele és
közben mindenki elhalkult. – A következő miatt hívtunk ide
titeket. Mint tudjátok van egy ősellenségünk, aki tegnap meg
akart engem ölni. Úgy kezdődött, hogy a két legnyápicabb
szolgáját ideküldte, hogy lopják el a lovaimat. Észrevettem,
amire valószínűleg számított, és elzavartam a pasasokat. De
nyomban utánuk is eredtünk Abbyvel, hogy megtaláljuk a
főhadiszállásukat. Felugrottunk Fred mellé a furgonba, mert így
hívták a kevésbé gyávát, és megpróbáltuk elkábítani, ám
ekkor ő leütött engem. Nem tudom, hogy miért, de a
főhadiszálláson már egyedül ébredtem, szóval vagy Szellő
bokrosodott meg, vagy Abby ugrott le vele a furgonról, de ők
megúszták szóval meg tudtak menteni. Röviden ennyi, de valamit
tenni kell.
Azt
szeretném ha megtámadnánk a főhadiszállásukat, a
következőképpen… – ekkor egy igen bonyolult tervet vázoltam
fel, miszerint az egész csapat 2-3-as csapatokban közelíti meg az
erődöt, és körbevesszük, majd lesből támadunk. – …nagyjából
ennyi lenne. Mi a véleményetek? –
A
tömeg hangosan felmorajlott. Egy egy „Mit
képzel ez…”
és „Ez
öngyilkosság…”
felkiáltás hallatszott a tömegből.
– CSENDEEEEET!!! –
kiáltottam, hogy végre felhívhassak embereket a színpadra. –
Steve kérlek gyere és mondd el a véleményedet.
– Az én
véleményem az hogy ez egy jó ötlet szóval csináljuk. – mondta
majd visszaült a helyére.
– Akkor Amália kérlek te is –
mondtam majd átadtam a szót amáliának.
– Véleményem
szerint ez kész öngyilkosság lenne. – mondta majd ő is leült.
– Rendben
akkor szavazunk – mondtam majd hirtelen mindenki elkezdett írni. –
Mellette… ellene… mellette… mellette… mellette… ellene…
149 szavazat érkezett ellene és 151 mellette. Ezek szerint
támadunk. Lehet készülődni.
A
készülődés nagyjából egy órán keresztül tartott. Mindenki
eltette a saját speciális fegyverét, volt aki mérgezett nyilakat,
volt aki robbanónyilakat, volt aki mindkettőt. Aztán
felszerszámozta a lovát és kiment az erődből. Én Sadowfax nevű
vezérlovamat lovagoltam (Igen
a gyűrűk-urából),
aki most is nagy szeretettel fogadott.
– Az úton nem mehetünk
mert kifigyelnek. Álljatok össze a csoportotokkal és a hegyek felé
indulunk. – mondtam majd indulásjelzést adtam
Elindultunk
a hegyek felé, ami csak a hegyek miatt nem volt rövidebb, de
légvonalban az volt. 3 órán keresztül csak vágtattunk és
ügettünk felváltva, amikor végre megérkeztünk az erődhöz.
– George Hofferson gyereelő és állj ki velem – mondtam majd
mikor nem jött válasz, a csapatomból beküldtem két embert, hogy
nézzék meg mi a helyzet odabent.
Sokáig
kellett várni, mire végre visszajöttek és nemet intettek a
fejükkel. Ekkor megfújtam a kürtömet és a csapat szép lassan
körém gyűlt.
– Elmentek! - kiáltottam mire a csapat fele
mérgelődni kezdett, a másik fele pedig fellélegzett. Ekkor a két
lány akiket beküldtem kémkedni, odajött és átadott egy zászlót.
A zászlón ez állt: FEKETEPÁRDUCOK
felolvastam hangosan mire általános megbotránkozás tört ki. „Mit
képzelnek ezek…”
hallatszott innen-onnan a tömegből.
– Még mindig csak engem
tud majmolni… – mondtam halkan, amire Abby is felfigyelt.
–
Mit mondtál? – kérdezte.
– Semmit lényegtelem – feleltem
majd hazaindultunk ezúttal azonban mindenki az úton ment.