Első évad 2. Rész

Füstbe ment terv

Reggel, a titkos bunkiban találkoztunk, és megbeszéltük az előző nap eseményeit.

– Úgy gondolom, hogy mivel egy egész szervezetet működtetünk, ezért megtámadhatnánk a főhadiszállásukat – mondtam Abbynek.

- végül is mért ne. De akkor hívjunk össze szervezeti megbeszélést – mondta Abby és már intézkedett is.

A közösségi bunkiba mentünk. A közösségi bunki egy elhagyatott falu alatt van, épp azért hogy senki ne találjon rá. A kinézete nem nagyon különbözik a mi saját bunkinktól, inkább csak a méreteiben. 300 embernek kell ott elférnie, plusz 300 ló van ott elszállásolva, a felszerelésekről nem is beszélve. A lényeg, hogy itt tartottuk a szervezeti megbeszélést.

Amikor mindenki megérkezett, felálltam az emelvényre és elkezdtem beszélni.

– Köszönöm, hogy eljöttetek – kezdtem bele és közben mindenki elhalkult. – A következő miatt hívtunk ide titeket. Mint tudjátok van egy ősellenségünk, aki tegnap meg akart engem ölni. Úgy kezdődött, hogy a két legnyápicabb szolgáját ideküldte, hogy lopják el a lovaimat. Észrevettem, amire valószínűleg számított, és elzavartam a pasasokat. De nyomban utánuk is eredtünk Abbyvel, hogy megtaláljuk a főhadiszállásukat. Felugrottunk Fred mellé a furgonba, mert így hívták a kevésbé gyávát, és megpróbáltuk elkábítani, ám ekkor ő leütött engem. Nem tudom, hogy miért, de a főhadiszálláson már egyedül ébredtem, szóval vagy Szellő bokrosodott meg, vagy Abby ugrott le vele a furgonról, de ők megúszták szóval meg tudtak menteni. Röviden ennyi, de valamit tenni kell.

Azt szeretném ha megtámadnánk a főhadiszállásukat, a következőképpen… – ekkor egy igen bonyolult tervet vázoltam fel, miszerint az egész csapat 2-3-as csapatokban közelíti meg az erődöt, és körbevesszük, majd lesből támadunk. – …nagyjából ennyi lenne. Mi a véleményetek? –

A tömeg hangosan felmorajlott. Egy egy „Mit képzel ez…” és „Ez öngyilkosság…” felkiáltás hallatszott a tömegből.

– CSENDEEEEET!!! – kiáltottam, hogy végre felhívhassak embereket a színpadra. – Steve kérlek gyere és mondd el a véleményedet.

– Az én véleményem az hogy ez egy jó ötlet szóval csináljuk. – mondta majd visszaült a helyére.

– Akkor Amália kérlek te is – mondtam majd átadtam a szót amáliának.

– Véleményem szerint ez kész öngyilkosság lenne. – mondta majd ő is leült.

– Rendben akkor szavazunk – mondtam majd hirtelen mindenki elkezdett írni. – Mellette… ellene… mellette… mellette… mellette… ellene… 149 szavazat érkezett ellene és 151 mellette. Ezek szerint támadunk. Lehet készülődni.

A készülődés nagyjából egy órán keresztül tartott. Mindenki eltette a saját speciális fegyverét, volt aki mérgezett nyilakat, volt aki robbanónyilakat, volt aki mindkettőt. Aztán felszerszámozta a lovát és kiment az erődből. Én Sadowfax nevű vezérlovamat lovagoltam (Igen a gyűrűk-urából), aki most is nagy szeretettel fogadott.

– Az úton nem mehetünk mert kifigyelnek. Álljatok össze a csoportotokkal és a hegyek felé indulunk. – mondtam majd indulásjelzést adtam

Elindultunk a hegyek felé, ami csak a hegyek miatt nem volt rövidebb, de légvonalban az volt. 3 órán keresztül csak vágtattunk és ügettünk felváltva, amikor végre megérkeztünk az erődhöz.

– George Hofferson gyereelő és állj ki velem – mondtam majd mikor nem jött válasz, a csapatomból beküldtem két embert, hogy nézzék meg mi a helyzet odabent.

Sokáig kellett várni, mire végre visszajöttek és nemet intettek a fejükkel. Ekkor megfújtam a kürtömet és a csapat szép lassan körém gyűlt.

– Elmentek! - kiáltottam mire a csapat fele mérgelődni kezdett, a másik fele pedig fellélegzett. Ekkor a két lány akiket beküldtem kémkedni, odajött és átadott egy zászlót. A zászlón ez állt: FEKETEPÁRDUCOK felolvastam hangosan mire általános megbotránkozás tört ki. „Mit képzelnek ezek…” hallatszott innen-onnan a tömegből.

– Még mindig csak engem tud majmolni… – mondtam halkan, amire Abby is felfigyelt.

– Mit mondtál? – kérdezte.

– Semmit lényegtelem – feleltem majd hazaindultunk ezúttal azonban mindenki az úton ment.

Hazafelé megbeszéltük Abbyvel a mai nap tanulságát, ha az ellenséged ismer, ne akard megtámadni, miután ő megtámadott. Ezzel véget is ért a napunk, de biztosak voltunk benne, hogy holnap is lesz mit tenni.

Első évad: 1. Rész:

A lólopás

Reggel szokás szerint felkeltünk, és elindultunk, gondozni az állatokat és kigazolni a kertet. Ma rajtam volt a sor, hogy a farm déli részét csináljam.
– Szia akkor majd még beszélünk – mondtam
– Oki. PL adóvevő nálad? – kérdezte Abby.
– Igen. Akkor este a bunkiban – feleltem és elindultam.

Amikor odaértem, egy árnyékot láttam elsuhanni az egyik fa mögött. Elindultam utánanézni, mert erre a madár se jár, ha valaki be is jön, az a főbejáraton jön be. Elindultam, hogy megnézzem, persze észrevétlenül, de amit láttam arra cseppet se számítottam. Egy férfi volt az istállónkban, és éppen a lovakat akarta kihozni onnan.
– Csicsi Abbynek jelentkezz…pzzz
– Itt Abby mi az?...pzzz
– Itt van egy férfi és el akarja vinni a lovainkat...pzzz...Irány a titkos bunki.

A titkos bunki, egy nagyon modern hely. A legmodernebb számítógépek, követőrendszerek és egyéb kütyük vannak benne. Az egészet az öcsénk alkotta meg. Ide tartottunk mi, miután a lótolvajokat bezártuk az istállóba. A legjobb az egészben, hogy a föld alatt van, így senki se veszi észre.

Húzd meg a kart, én írom a kódot – mondtam Abbynek. Meghúzta a kart, én pedig beírtam a kódot:2 055 817.
Ezután lecsúsztunk a csúcs csúzdán, amit én terveztem, és szépen elkezdtünk kutatni a pasi iránt, akiről kiderült, hogy az egyik legkörözöttebb kémszervezet tagja. Ekkor elkezdtük figyelni a követőmonitort, de a férfiak még az istállóban voltak. A nyomkövetőink sajátossága, hogy altatót tartalmaznak, így hadakozás nélkül, bevittük a pasikat a bunkiba.
– Mit akarnak tőlünk? – kérdeztem mikor magukhoz tértek.
– Fred vagyok, ő pedig Feri. De ezt már tudtátok. A főnököm üzeni, hogy megkeserülöd még hogy átverted – mondta az idősebbik.
– Én nem vertem át, de tessék ott az ajtó, távozhattok, vagy meghaltok - mondtam mire a két férfi elkezdett hanyatt homlok menekülni. – jellemző rá, hogy a legfélősebb szolgáit küldi ránk.
Ekkor felpattantunk a kémlovakra, Almára és Szépségre, és a furgon után vágtattunk. Legalább három órába telt mire utolértük.
– Nem gondolod, hogy valamit kéne csinálni? – kérdezte Abby.
– Amíg zárva a furgon semmit sem tudunk tenni – feleltem – vágtass kis pacim vágtass – mondtam ezt már Almának. Fred észrevett minket, és elkezdett lőni ránk. Azonban mi sem voltunk restek és felugrottunk a furgon nyitott hátsó részébe, elvettük Fredtől a puskát, éa ki akartam lőni a kocsi kerekét, de Fred eltalált egy bunkósbottal. – Minek neki bunkósbot? – ez volt az utolsó gondolatom, majd elájutam.

Amikor felébredtem, egy sötét helyen voltam. A főhadiszállás, mert nem volt nehéz kitalálni, hogy hol vagyok, egy sötét, fekete, acélfalakból épült erődítmény, ami ráadásul nyirkos is.
– Hé te. Most velem jössz – hallottam egy ismeretlen hangot, aztán valaki elkezdett ráncigálni. Amint felértünk megváltozott minden. A falak fehérek lettek, a szoba tiszta és száraz volt, és egy lámpa bevilágította az egészet. A berendezés furcsa volt. Egy fém asztal (véresen), egy korbács a falon és egy darab szék. Hirtelen belépett, egy kövér, 40 éves forma férfi. Leült a székre és intett egyet, erre beadtak valami szérumot, amitől hirtelen minden iszonyatosan fájni kezdett.
- Tudod élvezni fogom a kivégzésedet - mondta a férfi, de úgy hogy az biztosan fájjon. - de előbb kicseréljük a szívedet, egy speciális műszívre… – a mondatot aznban már nem tudta befejezni, mert Abby leütötte.

Nehezemre esett harcolni, mert minden fájt, de ennek ellenére, azt hiszem, hogy sikerült leütni, az összes őrt a szobában. Az egyiknél megtaláltam a szérum ellenszerét, amit gyorsan beadtam magamnak. Amint leértünk újabb harcba kellett bocsátkoznunk, mert tele volt az erődítmény őrökkel. Elbújtunk egy-egy oszlop mögé és onnan lőttük, de ők sem voltak restek. Az egyik majdnem eltalált, de csak súrolta a kezem, ami nagyon fájt, de lelőttem a fazont. Abbyt is eltalálta egy, de őt is csak a karján és ő is lelőtte a fickót. Nagyjából 10 percnyi küzdelem után, ami óráknak tűnt, végre mindet lelőttük, komolyabb baj nélkül.

Amikor hazafelé tartottunk, előbb a város felé kanyarodtunk, hogy bemenjünk a sebészetre. Az orvos szerint nincs nagy baj, egy-két hétig  még fájni fog de egyébként semmi különös. Beközözte a kezünket, majd hazaindultunk. Miután visszatértünk a farmra még beszélgettünk egy kicsit, 30 perc alatt megcsináltuk a napi teendőinket és lefeküdtünk aludni.

Bemutatkozás (Csicsi)

3 éves korom óta vágyom rá, hogy egy kaland részese lehessek. Mindig arról álmodoztam, hogy értem az állatokat, esetleg a gonosz ellen harcolok. Minden estémet, a meséken való gondolkodás töltötte ki.

Aztán bekerültem az iskolába, és már nem volt időm ezen gondolkodni. Emellett megismertem Zénót, a világ leghelyesebb pasiját, és már nem is akartam (feltétlenül) a gonosz ellen harcolni. Zénóval a legjobb barátokká váltunk, majd 7.-es korunkra összejöttünk. Eddigre már (mondhatjuk hogy) benőtt a fejem lágya, és főleg a kémia, fizika és a matek érdekeltek. De foglalkoztatott még a rajz, a versírás, az ének és bármi ami a művészetekkel kapcsolatos.

Gimnazista korunkban, konkrétan 9.-ben, létrehoztunk egy titkos klubbot, ami a Párducok nevet viselte. A gimnáziumi osztályomban (ugyanabba a gimibe jártunk, csak nem ugyanabba az osztályba) járt egy lány, név szerint Abby, aki a legjobb barátnőm lett. Zénóval bevettük a Párducokba, és így máris többen voltunk mint előtte.

Ez 4 éve volt, azóta rengetegminden történt. A legszembetűnőbb a csapat átalakulása volt. Zénó eltűnt, sem én sem Abby nem tudtuk hogy hol van és legalább 300-an csatlakoztak a klubbhoz. Azóta már Párduclányok a neve, és csak lányok vannak benne, ezenkívül teljesen titkossá vált.

Azóta Abby és én vezetjük a klubbot, és a világ egyik talán leggonoszabb szervezetével harcolunk.

Ez volna hát életem története, egészen a mai napig.